Jelentkezés véglegesítése

Magas Tátra-Zakopane motoros túra

A Tátra fenyvesekkel vadregényes hegy-völgyei láttak vendégül minket a hétvégén, s bár az időjárás tekintetében az előjelek elkeserítőek voltak, mi nem engedtünk a kényes kispolgári félelmeknek és nekivágtunk a komoly kihívásokkal riogató Szlovák-Lengyel körnek.

„Kik szívükben komoly szándékkal, megingathatatlan szilajsággal viseltetnek, azoknak és csakis azoknak lészen szerencsében részük.” (D.Z. n.m.: 01/1).

A fentebb említett axióma a hétvégén igazolta önmagát, mivel komoly, sőt fenyegető fellegek között motoroztunk egész nap, de az eső mindig elkerült minket. Tulajdonképpen az út nagy részét kifejezetten kellemes körülmények között motoroztuk végig. Határozottan bearanyozta a szombatot számomra az a korántsem mellékes körülmény, hogy az indulást kilenc órára tűztük ki a szokásos nyolc helyett. Mikor fél kilenc körül odaértem a találkahelyre, meglepett, hogy már majd’ mindenki ott van. Gyorsan üdvözöltük egymást a „törzsgárdával” és megismerkedtünk az új arcokkal is, majd elindultunk az M0-M2 viszonylatban.

Az első kis bizsergést az M2 Vác utáni szakaszán éreztem, ahol a széles, kétsávos út kihívó kanyargásba kezdett, sajnos csupán néhány kanyar erejéig. Viszont hátul haladva alkalmam volt észrevenni, hogy nem csak az én seggem kezdett önkéntelenül is jobbra-balra kiülni, na nem túl komolyan, csak úgy ímmel-ámmal, de jelzés értékkel bírva. Ezt a részt komálnám vagy 50-100 kilométer hosszan is!

Szeretett hazánkat Hontnál hagytuk el és nyomultunk tovább észak felé.

A második bizsergés Donovali térségében fogott el, ahol egy 20 kilométeres szakasz erejéig (Ulanka és Dolná Stubna között 557 út) két csoportra oszlottunk, és én végre kihasználhattam az RSV Mille előnyeit, azaz kicsit tempósabban motorozva néhány vállalkozó kedvű bajtársammal előre mentünk, és ugyan csak óvatosan, de azért betámadtuk a kanyarokat.

Az út végén lévő étterem kiváló találkozási pont volt, s, ha már ott voltunk, megebédeltünk. Utána elköszöntünk Szimitől és Bentől, akik csak idáig kísértek minket és egy gyors tankolást követően nyomultunk tovább északra. Liptovsky Mikulás után újabb bizsergés fogott el, midőn egy nem túl hosszú, de kifejezetten élvezetes szerpentinen haladtunk fölfelé. Az egyik parkolóban megálltunk szusszanni egyet és egy csoportképet készíteni.

16 óra körül Suchá Horánál gurultunk be Lengyelországba és már csak mintegy 20 kilométer volt hátra, amikor a felhők kezdtek felettünk összezáródni. Zakopanéba már szemerkélő esőben és izmosodó ködben érkeztünk, de a hely sajátos hangulata így is „átjött”. Nagyon tetszett a súlyos rönkökből épült faházak sora, bár télen, tiszta időben, szikrázó fehér hótakaróval még szebb lehet.

A szállásunk a hegy tetején volt, korrekt szobák, kellemes étterem és szabadidő helységek fogadtak minket, ahol még billiárdasztal, csocsó és tévé is volt. Minden adott volt a jó bulihoz és mi éltünk is vele.

Vasárnap reggel minden úgy volt, ahogy este hagytuk: masszív köd és eső. Egy jó reggeli után magunkra szuszakoltuk az esőruhát és elindultunk lefelé a hegyről. Ahogy elhagytuk Zakopanét és a köd alá ereszkedtünk kirajzolódott a táj szépsége. Ha nem esett volna az eső, egész jót motorozhattunk volna, ugyanis az út parádés volt. El is döntöttem magamban, hogy ide még idén vissza kell jönnünk és megcsinálni szárazon is.

A Szlovák határon úgy mentünk át, hogy észre sem vettük, csak azt vettük észre, hogy az idő lassan javul és alábbhagy az eső. A 72-es úton valahol Králova Lehota után félreálltunk, lerángattuk magunkról az esőruhát és ismét két csoportra oszlottunk, mert Breznoig csapatósnak ígérkezett az út. Meg is járattuk a vasakat rendesen, de csak a biztonságos határok között, majd Breznoban újra egyesült a csapat és gurultunk tovább délnek. Innen már végig szép időben jöttünk, Balassagyarmatnál begurultunk az országba, majd egy kávézóban szusszantunk egyet és elköszöntünk egymástól.

Azt gondolom, hogy az előjelek ellenére kifejezetten jót tudtunk motorozni, szombaton és vasárnap is nagyobbrészt napos időnk volt. A lengyelországi szakaszért pedig nemsokára visszamegyünk!

Dobos Zoltán

Túravezető